5+1 ok miért érdemes aroma diffúzort használni
Már egy ideje gondolkodsz azon, hogy aroma diffúzort (másik nevén aromaterápiás párologtatót) használj?
Ha nem vagy biztos benne, hogy miért érdemes egy ilyen készüléket használni, akkor most összegyűjtöttünk neked 5+1 okot, ami segít meghozni a döntést.
1. Növeli az energiaszinted
Rengeteg szerepben meg kell felelnünk: szülő, munkatárs, csoporttag, barát, gyermek, társ, stb. Arra van igénye szinte minden embernek, hogy mindezekben megfeleljek a maga számára állított elvárásoknak. SZÜKSÉG VAN AZ ENERGIÁRA!
Elkezdtem először citrusolajjal, borsmenta olajjal növelni az energiaszintemet, ami jól működött, és igen hamar kimozdított az enerváltságból. Amikor ezeket a pozitív tapasztalatokat megéltem, elkezdtem gondolkodni arról, hogy hogyan tudnám még ezt tovább fokozni.
Annyira ki volt merülve a szervezetem fizikailag, és mentálisan is, hogy valamivel fel kellett turbóznom.
Elkezdtem jobban utána menni, hogy mi van még, és az akác aromaolaj, valamint az édesnarancs illóolaj is remek energiabombának bizonyult.
Nagyon motiváló tud lenni, hogy a többlet energiával, sokkal jobban megtudtam felelni annak a sok feladatnak, és elvárásnak, ami előttem állt.
Ezután már tudatosan kezdtem használni az illóolajokat az aroma diffúzorban. Egy életminőségbeli változást hozott ez számomra.
Azóta is alap, hogy használom.
2. Stressz csökkentő, nyugtató hatású
Az aromaterápiás párologtatók használatával könnyen és biztonságosan stressz mentesíthetsz, már egy gombnyomással.
A párologtató ultrahang segítségével szétporlasztja a víz és az esszenciális illóolajok molekuláit a levegőben, melyek a belégzés során jutnak a szervezetbe és befolyásolják testi, lelki állapotunkat.
Az alkalmazott illóolajtól függően megnyugtathatnak, vagy segíthetnek az elalvásban.
Az elektromos aromaterápiás párologtatók, a hagyományos kerámia párologtatókkal ellentétben nyílt láng használata nélkül és az olajok égetése nélkül juttatják a levegőbe a molekulákat.
A stressz csökkentéshez leginkább javasolt illóolaj a levendula, és a citromfű. Tölts vizet a készülékbe, adj hozzá 4-5 csepp illóolajat, majd kapcsold be és élvezd a megnyugtató hatását.
(Ha elfogy a víz a készülékből, akkor a párologtató automatikusan kikapcsol, így akár alvás előtt is nyugodtan használhatod.)
Ha 1 evőkanál kókuszolajhoz 3 csepp citromfű és 3 csepp levendula illóolajat keversz, akkor máris kész van a saját házi készítésű masszázsolajad, amit kiválóan alkalmazhatsz ellazuláshoz, és a stressz elűzéséhez.
3. Légfertőtlenítő hatású
Ha borsmenta olajjal, vagy teafa olajjal használod a párologtatód, akkor ezek a levegőben gátolják a kórokozók terjedését is, ezáltal pedig légúti megbetegedések esetén is hatásos ez a módszer.
A teafaolaj főleg vírusölő hatásáról ismert, de hatásos a baktériumok, gombák és is.
Influenzás időszakban, megfázás, köhögés esetén kiváló választás. Az ultrahangos aromaterápiás párologtatónkkal használva, teljes fertőtlenítő hatása van a szoba levegőjére.
A teafa illóolaj egy ausztráliai cserje leveleiből és hajtásaiból kinyert illóolaj, ami majdnem 100-féle kémiai alkotóelemből áll. Fő alkotórésze a terpinén-4-ol, ami főként gyulladáscsökkentő hatásáról ismert. Egy másik fontos hatóanyagának köszönhetően nyákoldó és fájdalomcsillapító hatással is bír. E két hatóanyagtól a leghatékonyabb illóolaj, ami a fertőző légzőszervi betegségek kezelésére szolgál.
4. Megszünteti a túl száraz levegő okozta gondokat
A téli időszakban szokott gondot jelenteni, hogy az otthon levegője szárazzá válik. De bizony ez a jelenség nyáron is előfordul.
A nyári hőség ellen folyamatosan üzemeltetett klímaberendezések használata is erősen kiszárítja a levegőt.
A túlságosan száraz levegő pedig megnöveli a légúti fertőzések veszélyét, légzőszervi megbetegedéseket és száraz köhögést okozhat, továbbá jelentősen kiszáríthatja a szemet, a bőrt és a nyálkahártyát is.
Ennek elkerülése érdekében érdemes aromadiffúzort használni, hogy a fenti problémákat ne csak megszüntesse, hanem meg is előzze.
Így óvni tudjuk egészségünket, és vele együtt a közérzetünket, energia szintünket.
5. Segíti az érzelmeid kezelését
Amikor elkezdtem az aroma olajokat tudatosan arra használni, hogy megváltoztassam a hangulatomat, a gondolkodásomat, ezzel együtt megváltozott az, ahogyan a különféle helyzeteket láttam, és kezeltem. Egyből tudtam, hogy ez az első lépés afelé, hogy meghalljam a saját belső hangom, az indítékaim, és tudjak tisztán azon gondolni, hogy mit is szeretnék kezdeni magammal.
Kifejezetten olyan illóolajokat használtam, amelyek összetétele, kémiája megfelelő a számomra. Minden napszaknak megvolt az “aromája”.
Volt mikor az illatok kihúztak a depresszió ködéből.
Ma, már ez a fajta tudatos érzelmi kontroll része a napjaimnak, hiszen megnövelhetem vele azokat a lelki szükségleteket, amelyek a célokhoz, és az önmegvalósításhoz segítenek hozzá.
Támogatnak, ha fokozni akarom a hangulatomat, a kreativitásomat, a motiváltságomat, ha javítani szeretném a kommunikációmat, ha erősíteném a fókuszom.
Az aromapárologtatással hatékonyabban oldom a feszültségeket, hatásosabbá teszem a pihenésem és jelentős különbséggel mélyítem el általuk a mindennapi belső harmóniát.
+1. Elűzi az összes kellemetlen szagot
Mindegy, hogy otthon, munkahelyen, üzlettérben, recepción használod. Minden helységében úgy fejti ki a hatását, ahogy Te akarod.
Ehhez csak a megfelelő mennyiségű illóolajat kell a diffúzorba csepegtetned, és már indulhat is az aromaterápia.
-
- Elfogyott
- Aromaterápia
Aromaterápiás párologtató váza – fenyő
- 29 990 Ft
- Értékelés: 5.00 / 5
- Tovább
-
-
- Elfogyott
- Aromaterápia
Aromaterápiás párologtató váza – dió
- 29 990 Ft
- Értékelés: 5.00 / 5
- Tovább
-
-
- Elfogyott
- Aromaterápia
Aroma diffúzor – tulipán
- 29 990 Ft
- Értékelés: 5.00 / 5
- Tovább
-
-
- Elfogyott
- Aromaterápia
Aroma diffúzor – liliom
- 29 990 Ft
- Értékelés: 5.00 / 5
- Tovább
-
- 10% kedvezmény az első vásárlásodból
- Újdonságok, és trendek
- Zártkörű kedvezmények
- Nyereménysorsolás V.I.P. tagok között (minimum 14e Ft összegben)
100% elégedettségi, és mosolygaranciát vállalunk minden termékünkre.